2. fejezet

Olyan szorosan öleltem, ahogy csak tudtam. Nem akartam elengedni. Fénysugár volt az életemben, mely új reményt adott. Reményt egy jövőre, amiről eddig azt hittem nem létezik. De akkor még nem tudtam, hogy a dolgok nem ennyire egyszerűek.
Már nem vagyunk gyerekek, nem tud mindentől megvédeni. Vannak harcok, amiket saját magamnak kell megvívnom. Egyedül. Nélküle. Néha vele szemben.
De most csak örültem, hogy újra rátaláltam.
Hae kibontakozott ölelésünkből, majd felállt mellőlem.
- A ruháid kiteregettem száradni a fürdőbe. Mi szólnál hozzá, ha addig megmutatnám a lakást?
- Benne vagyok - álltam fel izgatottan, mindig is kíváncsi voltam rá, hogyan élnek a fiúk.
- Na, szóval - kezdett neki Hae, ahogy kiléptünk a folyosóra. - Az első szobában Ryeowook lakik, ez itt ugye az enyém, az ott Leeteuké, az utolsó pedig Heechulé - mutogatott végig mindegyiken. – Az alattunk lévő emeleten pedig Yesung, Sungmin, Eunhyuk, Kyuhyun és Kangin lakik, ebben a sorrendben.
- Siwonnak és Shindongnak pedig, ha jól tudom, saját lakásuk van.
- Pontosan. Gyere menjünk le a földszintre, bár ott nincs sok látnivaló. A konyha, fürdő, wc, nappali, ennyi.
Ahogy benéztünk a nappaliba, rögtön bele is botlottunk három tagba. Sungmin, Yesung és Kangin épp valami akciófilmet néztek a tévében.
- Sziasztok! – köszönt oda nekik Hae, de a fiúk válaszképpen csak a kezükkel integettek, úgy tűnt nagyon elmélyedtek az előttük zajló jelenetben.
- Sziasztok! – köszöntem én is, mire a három fiú olyan tökéletes összhangban kapta fel a fejét, mintha hosszú hónapok óta erre az egy pillanatra gyakoroltak volna. Tágra nyílt szemeikkel úgy meredtek rám, mint aki minimum a Marsról jött, de legalábbis biztosan nem e világi lény.  
- Aish, fogjátok már egy kicsit vissza magatokat! – mérgelődött Donghae.
- De hisz ez egy lány! – bukott ki Yesungból önkéntelenül is.
- Azt hiszem ezzel nem mondtatok a számára sok újat! – sóhajtott fel Hae.
Be kell vallanom, én remekül szórakoztam rajtuk, és egyáltalán nem értettem, Hae min akadt úgy fenn.
- Ne haragudj ránk – lépett hozzám közelebb Kangin. – De tudod, a dormban egy nőnemű egyed olyan ritka, mint égen a hullócsillag. Egyébként Kim Youngwoon vagyok – hajolt meg. – De mindenki csak Kanginnak szólít, szóval nyugodtan hívj te is így.
Mindig is úgy gondoltam, hogy Kangin egy nagyon barátságos fiú lehet, és az előbbi viselkedése, na meg kedves, meleg mosolya csak még jobban megerősített eme hitemben.
- Lee Sungmin vagyok, de nyugodtan szólíthatsz akár Minnie-nek is – hajolt meg a mellette lévő szőke hajú fiú.   
Pajkos mosolya és csillogó tekintete rögtön szimpatikussá tette, azt hiszem, ő az a fajta srác, aki egy pillantás alatt belelopja magát bárki szívébe.
- Én pedig Kim Jongwoon vagyok, de hívj csak egyszerűen Yesungnak. Az igazin nevemre lehet már nem is hallgatnék –  nevette el magát, aztán ő is meghajolt.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek titeket. A nevem Lee Micha – hajoltam meg mindhárom fiú felé fordulva.
- És ti honnan ismeritek egymást Hae-vel? – érdeklődött Sungmin.
- Kiskorunkban nagyon jó barátok voltunk. Donghae mindig vigyázott rám, mintha a bátyám lett volna.
- Gondolom, mikor belépett az SM-hez, akkor szakadt meg a kapcsolat – puhatolózott óvatosan Kangin.
- Igen. Nagyon szomorú voltam, hogy el kellett mennie, szörnyen hiányzott. De azt is tudtam, hogy ez az álma, és ahogy láttam, hogy egyre sikeresebb lesz, úgy örültem én is egyre jobban a boldogságának.
 Próbáltam mosolyogni, de nem nagyon sikeredett, sose tudtam jól palástolni az érzéseimet. A fiúk is megérezhették, hogy mennyire fájdalmas ez számomra, mert csak zavartan pislogtak egymásra és néma csend telepedett mindannyiunkra.
- De ami volt, elmúlt, és az a lényeg, hogy ma végre megint találkoztunk – törte meg a csendet végül Hae. – És többé nem engedlek el! – mosolygott rám azzal a megnyugtató mosolyával, amitől mindig az az érzés töltött el, hogy nincs mitől félnem, minden rendben lesz.
- Akkor ezek szerint mostantól gyakran fogunk itt látni téged?
Ha ezt más kérdezi, valószínűleg mindjárt arra gondoltam volna, hogy nem látnak szívesen, talán zavarok, de Minnie szájából ez a kérdés teljesen másképp hatott. Hangjában inkább izgatottságot véltem felfedezni, amihez még vidám arckifejezése is hozzátársult.
- Ez aztán a jó hír! Főleg azért, mert Hae nem a barátod! – Na, Yesung hanglejtése nem hagyott semmi kétséget afelől, mire akart utalni az iménti mondatával. 
Nem tudtam megszólalni, fogalmam se volt, hogy reagáljak erre. Még csak azt se tudtam, hogy Yesung komolyan gondolta-e, amit mondott, vagy csak viccelt velem.
- Nyugi, ha elszemtelenedne, majd én kezelésbe veszem – kacsintott rám Kangin.
Igen, azt hiszem vele jóban leszek, kezdett nagyon szimpatikus lenni.
- Köszönöm Kangin – mosolyogtam rá hálásan.
- Na szép! Most én lettem a perverz disznó! – morgolódott Yesung.
- Ugyan, dehogy! – nevettem el magam.
- Hogy az a jó büdös élet...! Ki a franc tervezte ezt a szart? – hallatszódott egy igencsak szitkozódó hang a konyha felől.
- Siwon itt van? – kérdezte Hae a többieket.
- Mint hallhatod – kuncogott Sungmin.
- Na gyere, bemutatlak neki, és közben kiderítjük, mitől pipult be így az úr.
Bólintottam, és követtem Haet. A szívem a torkomban dobogott, ugyanis Siwonnal mindig is szerettem volna megismerkedni. Nagyszerű színésznek tartottam, és jó embernek. Na, de majd most kiderül az igazság, hogy milyen is a való életben Choi Siwon. Hát ennek egy apró részletébe rögtön bepillantást nyerhettem, amint beléptünk a konyhába, ahol Siwon és egy kávéfőző vívtak éppen élet-halál harcot.
- Te meg mégis mit művelsz itt Siwon? - kérdezte a fiútól nevetve Hae.
- Nem látod? Próbálok kávét főzni, de ez a hülye nem akarja azt, amit én! - válaszolta amaz ingerülten, öklével a konyhaszekrény pultjára csapva.
Hát, mit ne mondjak, nem így képzeltem el az első találkozásunkat. Most inkább volt félelmetes, mint kedves és sármos. De mit is mondtam az előbb? Én az igazi Choi Siwont akarom megismerni. Hát tessék Micha, máris teljesült a kívánságod! Egy kis darabka az igazi Choi Siwonból!
Ám szegény fiú időközben olyan kétségbeesetten kezdte el bámulni azt a szerencsétlen kávéfőzőgépet, hogy egész egyszerűen megesett rajta a szívem.
- Várj, majd én segítek - léptem oda mellé. - Először is, ide betöltöd a kávét, aztán ezt a kis tégelyt megtöltöd vízzel, majd kiválasztod, milyen kávét szeretnél, végezetül megnyomod itt ezt a zöld gombocskát. - mutogattam el neki szép sorjában a teendőket. - És ezzel készen is vagyunk. Most már csak meg kell várni, hogy kész legyen a kávé.
- Nagyon szépen köszönöm a segítségét kisasszony! Igazán nem tudom, mihez kezdtem volna ön nélkül. - hajolt meg előttem.
- Ó, igazán semmiség - jöttem zavarba egy pillanat alatt.
- Pedig életet mentettél - villantotta rám azt az ellenállhatatlan mosolyát, amit a fellépésekről, különböző show-kból és doramákból olyan jól ismertem már. De meg kell mondjam, élőben még sokkal vonzóbb volt.
- Jól van Siwon, nem kell mindjárt produkálnod magad! – csóválta a fejét Hae.
- Most miért mondod ezt? Nem csináltam semmi rosszat. Inkább azt mondd meg, ki ez az angyal, aki leszállt közénk? - küldte felém megint azt a szívdöglesztő mosolyát, majd tekintetét újra Hae-re szegezte, válaszra várva.
Angyal? Azért ez enyhe túlzás, nem? Gyorsan hátrébb léptem, hogy még véletlenül se maradjak Siwon látószögében. Nem hiányzik, hogy észrevegye, mennyire elpirultam az előbbi kijelentése hallatán. Egyáltalán, hogy lehet, hogy ennek a srácnak a szájából minden olyan természetesen hangzik?
- Gyerekkorunkban nagyon jóban voltunk.
- De hogy lehet, hogy sohasem meséltél róla? - csodálkozott Siwon.
- Mert mióta beléptem az SM-hez, megszakadt a kapcsolat közöttünk. Azóta ma találkoztunk először.
- Micsoda véletlen! – kiáltott fel Siwon.
Csak rá ne kérdezz, hogy milyen körülmények között - fohászkodtam magamban, de szerencsére a kávéfőző sipító hangja megmentett.
- Á, kész a kávé! – fordult meg Siwon, kivett egy bögrét, és beleöntötte a gőzölgő, fekete nedűt. – Te nem kérsz? – fordult hirtelen hozzám.
- Nem, köszönöm. Nem kávézom.
- Oh, értem. Pedig nincs is jobb reggel, mint egy csésze forró kávé!
- Vagy egy csésze forró tea.
- Na igen, az se rossz.
- És én! Engem már meg se kérdezel? – háborgott Donghae.
- Miért, kérsz kávét? – fordult felé Siwon.
- Nem.
- Na látod! – mosolygott elégedetten, mintha csak előre tudta volna barátja válaszát.
- Na szóval, hol is tartottunk? Ja igen, a teánál – majd hirtelen elhallgatott, és összehúzott szemekkel méregetni kezdett. – Mondd csak Donghae, ez nem a te pólód?
- De igen.
- És mégis mit keres....
- Bocsánat, még be se mutatkoztam. Lee Micha vagyok – hajoltam meg gyorsan.
- Choi Siwon – hajolt meg ő is. – De nyilván ezt már tudtad. Na szóval... - fordult vissza Haehez. – Mondd csak, mit is keres Michán a te pólód?